|
Aktuális
Tevékenységeink:
Kirándulás szervezés
Kerek egy
Esztendő
a Zengőalján
|
Kerek egy esztendő a Zengőalján
Nem lehet már ismeretlen a helyi gyerekek, szülők, és a
hagyományőrzés iránt érdeklődők számára az a programsorozat, melyet
a Tarkabarka Alapítvány és a Zengő Néptánc Egyesület kezdeményezett
tavaly ősszel, több civil egyesület közreműködésével. A
rendezvénysorozat sokrétű céllal indult: a hagyományőrzést, a
többgenerációs, hasznos időtöltés lehetőségét, a kreatív játszóházas
foglalkozásokat, a helyi civilek összefogását mind-mind feladatként
tűzték ki a programsorozat kiötlői.

Az alkalmanként 50-60 résztvevőt is becsalogató program a közös
családi időtöltésre kíván alternatívát nyújtani oly módon, hogy nem
csak a gyerekeket vonja be a játékba, hanem az idősebb családtagokat
is. Így az egykor aktívan űzött, ma már elfeledett tevékenységek,
népi szokások felelevenítésével egy közös tanulási folyamat
részeseivé válhatnak a családok. Ezt a szellemiséget képviselik azok
a segítők is, akik aktívan közreműködnek a programok
lebonyolításában. A több alkalom során már jól „összeszokott”
közösség szálai pedig erősödnek, ugyanúgy, ahogyan az „eleink
idejében” is jellemző volt – hiszen a rendezvény egyik alapgondolata
éppen az, hogy egy olyan életformából nyújtson ízelítőt, mely ma már
szinte teljességgel kiveszett, de még megmenthető és továbbítható a
fiatal közösségek számára. A kezdeményezők úgy vallják, hogy
jelenleg a hagyományok felkutatási lehetőségeinek „utolsó óráiban”
vagyunk, és az „apáról fiúra” szálló tudás öröklési folyamata lassan
megszakad. Ezt pedig nem csak a hagyományos gyökerektől való
elszakadás, hanem az elvándorlás, a családok széthullása, a vidék
elöregedése és a generációk közti konfliktusok is nehezítik. Ezért a
szervezők szerint egyre fontosabbá válik az összetartozás erősítése
a fiatal és az idősebb generációkban egyaránt.
Ezt a feladatot vállalták hát magukra a programsorozat
lebonyolítói, és most, a helyi hagyományokat körbejáró „ kerek egy
esztendő” lassan végéhez közeledve elmondhatjuk, hogy nem várt
népszerűségnek örvendenek a programok. Ami egyben azt is jelenti:
Pécsváradon van igény a hasonló, tanulással egybekötött
kikapcsolódásra, feltöltődésre, és van esély rá, hogy a most felnövő
generáció egy valóban hasznos kulturális tudás birtokosává váljon,
melyben fontos a közösség, az együtt töltött idő is.
A Norvég Civil Alap pályázati program támogatását élvező
rendezvénysorozat a fenti eredményeken túl számos olyan konkrét célt
valósít meg, amely Pécsvárad kulturális életére hosszú távon is
hatással lehet. A Pécsváradi Várbaráti Körrel szoros
együttműködésben kívánják helyreállítani a volt patika épületét,
amely a remények szerint nemsokára a város első helytörténeti
múzeumaként üzemelhet majd. Az elnyert pályázati összeg egy részét
ezért az épület szigetelésére, festésére, az udvar rendbetételére
fordították. A Zengő-vidék kincseinek, hagyományainak teljeskörű
felkutatásán és rendszerezésén túl oktatási és ismeretterjesztő
anyagok szerkesztését, valamint iskoláknak szánt tematikus programok
összeállítását is tervezik.
A népszerű játszóházak tavaly szeptemberben kezdődtek: Szent Mihály
havában a szüreti szokásokkal kapcsolatban mélyíthették el tudásukat
az érdeklődők Minorics Tünde etnográfus segítségével. Az
ételbemutatót és a kézműves tevékenységet nagy sikerű táncház zárta.
Októberben a közös tánc mellett a gyöngyfűzés, aratókoszorú-fonás és
a gesztenyesütés csalogatta be az érdeklődőket. Szent András havában
nemezeléssel és fonástechnikákkal ismerkedhettek a gyerekek, az
adventi időszakban pedig dr. Várnai Ferenc beszélt a karácsonyi
szokásokról a karácsonyi játszóház mellett. Januárban Bálingné
Aranka avatta be az érdeklődőket a szövési technikák rejtelmeibe. A
program böjtelő havában a farsangi időszakhoz kapcsolódó szokásokkal
folytatódott, gyertyaöntéssel, fánksütéssel. A tavaszi húsvétváró,
illetve a nyár eleji Szentivánéji alkalmak után a programsorozat a
vége felé közeledik, és a szervezők ezúton is hívnak, várnak minden
kedves érdeklődőt a programsorozat zárórendezvényére,
2010. augusztus 16-án du. 3 órától, a pécsváradi Helytörténeti
Múzeum udvarára kenyérsütéssel, kézműves játszóházzal
(aratókoszorú-készítés, régi népi játékok), előadással (A kenyér
útja, eleink kenyere). A legkisebbeket játszósarok várja, ezenkívül
a résztvevők megtekinthetik a kerek egy esztendő alatt elkészült
alkotásokból és a rendezvényeken készült fotókból álló kiállítást. A
programsorozatot táncház zárja az Üzenet a kertből zenekar
közreműködésével.
Bayer Alexandra
Zengővidék
2010. július
|
|
Éves programsoroló (doc)
|
|